A miniszterelnök a tervek között említette azt, hogy az idén ősszel esedékes gázár-csökkentésnél az a szándék, hogy a nagyfogyasztók számára érvényes gázár érdemben csökkenjen, és a távhő-szolgáltatók az így elért nyereséget "csont nélkül" adnák tovább a fogyasztóknak. A kormányfő kiemelte: a napokban folynak a gázártárgyalások.
A csomag részeként szólt Bajnai Gordon arról, hogy a távhő is bekerül az alacsonyabb, közepes, 18 százalékos áfakulcsba. A kormányfő szerint ez a lépés a 25 százalékra megemelt áfakulcshoz képest 7 százalék előnyt fog biztosítani azoknak, akik távhővel fűtött lakásban élnek.
- Az ökoprogramra több mint 5 milliárd forinttal több jut, ennek keretében a távhővel fűtött lakások egyedi fűtésszabályozás bevezetésére pályázhatnak - emlékeztetett a miniszterelnök. Kiemelte: a kormány célja, hogy a távhő-árcsökkentésen túl a támogatási rendszer átalakítása is azokat preferálja, akik bennmaradnak a távfűtési rendszerben.
A miniszterelnök szavai szerint a mai távhőrendszer pazarló, rugalmatlan és drága sok fogyasztó számára. A kormány az intézkedéscsomagot a nagyvárosok, köztük Budapest önkormányzatával is egyezteti, és azt kívánja elérni, hogy a rendszert olcsóbb, környezetbarátabb és takarékosabb legyen.
Kérdésre válaszolva Bajnai Gordon elmondta: közel 10 milliárd forintos bevételkiesést jelent a költségvetésnek a távfő árának 18 százalékos áfakulcsba sorolása. Hozzátette: a gázártárgyalás arról szól, hogy az idén esedékes gázárkorrekciónál jelentősen csökkentek a világpiaci árak, ezt szeretnék érvényesíteni a nagyfogyasztók és a lakosság felé is.
(MTI)
Távhőcsomagot tervez a kormány
2009-05-04 14:10 | Módosítva: 2009-05-04 14:41 | Címkék: távhő
- A kormány a távhő általános forgalmi adókulcsának csökkentése mellett olyan intézkedéscsomagot tervez, amelynek révén sok embernek már az idén érzékelhetően olcsóbb lesz a távhő - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök újságírókkal hétfőn, Budapesten.
Kapcsolódó anyagok
Kapcsolódó anyagok
Kapcsolódó anyagok
2008-12-27 | 12:21
2008-09-24 | 15:08
2008-11-27 | 13:57








