Átlépés a vakbarát verzióra
Nyitóoldal > Hírek > Létszámstop az államigazgatásban
Legkisebb betűméretKözepes betűméretLegnagyobb betűméret

Létszámstop az államigazgatásban

2009-07-28 13:39 | Módosítva: 2009-07-29 09:52 | Címkék: közigazgatás
- Létszámstopot rendelt el a államigazgatásban a miniszterelnök - jelentette be a kormányszóvivő a keddi tájékoztatón.

Szollár Domokos elmondta: ez azt jelenti, hogy a megüresedő állásokat sem lehet betölteni. Megbízási szerződéssel sem lehet feladatokat kiszervezni a minisztériumokból, illetve a háttérintézményekből - tette hozzá.
Jelezte: idén ötezer betöltetlen állással számolnak, amely havonta egymilliárd forintos megtakarítást jelent.

Szollár Domokos hangsúlyozta: a létszámstop nem vonatkozik a rendőrségnek az utcán, illetve a bűnüldözésben dolgozó erőire. Szintén a kivételek közé tartoznak a Magyarország 2011-es EU soros elnökségéhez kapcsolódó feladatokat végző szakemberek, valamint az uniós foglalkoztatási projektekben dolgozók.

A kormányszóvivő kitért arra: a létszámstop nem jelent elbocsátásokat. A létszámstopot a gazdasági válsággal indokolta, amely a jövő évi költségvetést 1500 milliárd forinttal rövidíti meg.

Emlékeztetett arra: a kormány megalakulása után azonnal magán kezdte a takarékoskodást, és felsorolta az erről szóló korábbi intézkedéséket.

Szollár Domokos tájékoztatása szerint a minisztériumoknak minden hónap 15-ig be kell számolniuk létszámgazdálkodásuk alakulásáról a pénzügyi tárcának.

(MTI)