A Nemzeti Múzeum előtti szabadtéri ünnepi előadás keretében több ezren szavalták együtt a színészekkel Petőfi Sándor Nemzeti dalát. Délig közel 6 ezer ünneplő vett részt a „Széchenyi korzón” a történelmi játszóház programjain és több mint ezer gyermek teljesítette a huszártábor próbatételeit a Roosevelt téren.
Idén közel 200-an, családok és gyermekek vettek részt reggel 9.30-kor a Kossuth téri zászlófelvonáson. Délelőtt 10.30-tól a Nemzeti Múzeum kertjében szervezett ünnepi megemlékezésre érkezőket a Magyar Honvédség Támogató Dandár Helyőrség Zenekara köszöntötte térzenével. Az ünnepi műsor - melynek főbb szerepeit Dobó Kata, Fullajtár Andrea, Nyári Oszkár, Simon Kornél, Stubnya Béla és Egyházi Géza alakította - egy iskolai múzeumlátogatás történetét idézte, melynek során egy tanárnő mesélte el a gyermekeknek 1848. március 15. eseményeit. A műsorban megelevenedő látványos tömegjelenetekben, táncképekben felvillantak Széchenyi István, Petőfi Sándor életének legjelesebb pillanatai. Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően a műsor szereplői a Múzeumkertbe látogató több ezer ünneplővel közösen szavalták el Petőfi Sándor költeményét, a Nemzeti dalt. Az előadásban 200 táncos, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység és hagyományőrző honvédek, huszárok is közreműködtek. Az ünnepi programot az MTV 1-es és 2-es csatornája élőben közvetítette.
A délután folyamán, egészen este 6 óráig folytatódnak a „Március 15. – Közös Tavaszunk” rendezvény lakossági programjai. A Lánchíd és a Roosvelt tér Széchenyi István előtt tisztelegve „Széchenyi korzóvá” alakult, ahol egészen este 6 óráig történelmi játszóház és huszártábor várja az ünneplőket. A történelmi játszóház próbatételeit délig több mint ezer gyerek teljesítette. Emellett egészen március 19-ig megtekinthető az 1848-49-es szabadságharcban részt vevő 18 huszárezred életnagyságú huszárszobrát bemutató köztéri szoborkiállítás a főváros 9 forgalmas helyszínén, a Batthyány téren, a Blaha Lujza téren, a Deák Ferenc téren, valamint a Ferenciek terén, a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Moszkva téren, a Móricz Zsigmond körtéren, a Múzeumkertben és a Nyugati téren
(Kormányszóvivői Iroda)




