2009. január 19-én a gazdasági feltételek jelentős változása miatt az Európai Bizottság is kiadott egy rendkívüli előrejelzést az EU27 országaira, amelyben módosítja 2008. őszi prognózisát. Az előrejelzések újraírását a vártnál kedvezőtlenebb harmadik negyedévi GDP adatok és a bizalmi indikátor tartós és számottevő csökkenése indokolta.
A pénzügyi válság reálgazdasági hatása a jelenlegi feltételezésekhez képest a gazdaságok nagyobb részét érinti, a fejlődő országok teljesítményét is nagymértékben visszavetheti. Az EU-n kívüli világgazdasági növekedés mértéke így 2009-ben a korábban várt 2,9% helyett 1,25%-ot érhet el. Az Egyesült Államokban az ipari termelés decemberi csökkenése közel 30 éves rekord mértéket ért el, miközben az új rendelések száma a második világháború óta nem volt ilyen alacsony. Az OECD konjunktúra indikátora 2008 utolsó negyedévében folytatta meredek csökkenését, és 1975 óta nem tapasztalt alacsony szintre esett. Ezzel párhuzamosan az Európai Bizottság üzleti és fogyasztói bizalmi indikátora decemberben 25 éves mélypontot ért el.
Az eurózóna már recesszióban van, mivel 2008 második és harmadik negyedévében csökkent a GDP, és 2009 első felében sem várható javulás. A gazdasági válság szinte az összes EU országot érinti, a legnagyobb tagállamokban a GDP csökkenése 1,75-2,75% közé eshet. A GDP növekedése 2009-ben a korábban jelzett +0,2% helyett várhatóan -1,8% lesz. A kiigazító csomagok hatására a fokozatos javulás legkorábban 2009 második felében indulhat meg.
Példák kormányzati és központi bank beavatkozásokra az európai bankszektorban, a pénzügyi válság leküzdésére
Az USA és az Európai Unió valamennyi tagországa nagy kihívásokkal néz szembe, és jelentős intézkedéseket léptetnek életbe a pénzügyi stabilitás biztosítása érdekében. Számos országban kellett a kormányoknak közvetlenül megmenteni, feltőkésíteni vagy államosítani pénzintézeteket, bankokat, biztosítókat.
Az EU elfogadta, hogy hitelgaranciával finanszírozza a pénzügyi szektort (továbbá a betétek után 50.000 Euróig vállal garanciát, és engedélyt ad a tagoknak, hogy ezt 100.000 euróig emeljék).
- a támogatás ideiglenes
- adófizetők kamatát védeni kell
- a részvénytulajdonosok vállalják a következményeit egy állami közbeavatkozásnak
- a kormány megváltoztathatja a menedzsmentet
- a menedzsment ne kapjon jogtalan nyereséget
- a kormánynak legyen ereje, hogy beavatkozzon a díjazásban
- a versenyt meg kell védeni állami segítő szabályokkal
- a negatív begyűrűzést el kell kerülni
- az európai központi bank 50 bázisponttal csökkentette a kamatokat
- szélesebb fedezeti szabályok
- külföldi deviza finanszírozás
- korlátlan likviditás garantálása
- mark-to-market kereskedés felfüggesztése
Németországban három független támogatási rendszer van a nem banki betétekre, a magánkölcsönökre és bankrendszer megmentésére. A német kormány a pénzügyi piaci stabilizációjáról szóló törvényt október 17-én fogadta el, amely bankközi garanciákat és tőkeszavatolást biztosít.
Elsőhelyi Tartozás Garancia (Senior Debt Guarantee): Igénybe vehetik a német bankok, biztosítótársaságok, és nyugdíjalapok. A mértéket tekintve 400 milliárd EUR-ig lehetséges az adósság értékpapírokra (20 milliárd el van különítve a potenciális veszteségek esetére). A program garantálja az olyan debt security-kat, melyek 2009. december 31-ig kerülnek kibocsátásra, legfeljebb 36 hónapos lejárati idővel. Az igénybevétel költsége a kockázathoz igazodik.
Tőkeinjekció: 70 milliárd EUR-ig terjedő méretben (ez kiterjeszthető 80 milliárdra) nyújt forrásokat, melyek hozzáférhetőek tőkeberuházásra (rekapitalizáció), vagy un. kockázatos pozíciók vásárlására. Ennek formája egy alap, ami részvényeket, csendes részvételt a társaságban, vagy más tőke-eszközöket vehet. Az alap vehet és/vagy lefedezhet kockázatos pozíciókat (értékpapírokat, derivatívákat, kölcsön kötelezettségeket), melyek 2008. október 13.-át megelőzően kerültek megvételre, vagy léptek bele. A támogatás feltétele szerint a törvény felhatalmazza a Szövetségi Pénzügyminisztériumot, hogy egy külön irányelvben határozza meg a támogatás feltételeit. A feltételek magukban foglalhatják a business mix-et, a fenntarthatóságát az üzleti modellnek, hitelezést a kis és közepes vállalkozók felé, meghatározott eljárások szerinti üzletmenetet, vezetői és munkavállalói javadalmazási feltételeket, osztalékfizetéssel kapcsolatos rendelkezéseket.
Szabályok az állami alap támogatásához kapcsolódóan: A menedzsment dönthet a tőkeemelésről, mely az állami alap forrásnyújtásához kapcsolódik részvényesi beleegyezés nélkül, az alaptőke 50%-nak mértékéig. Nincsen a jelenlegi részvényeseknek e papírokra jegyzési joga. A menedzsment határozhat a részvények tulajdonságait illetően: likvidációs vagy profitban való elsőbbség – de a részvények elvesztik e tulajdonságukat, ha később magánbefektetőnek eladják őket. A társaságban való csendes részvétel megvalósítható részvényesi beleegyezés nélkül is. Az általános adólevonási szabályok vonatkoznak az alapnak kifizetett kamatra. Tartalmaz még továbbá a szabályozás általános eltéréseket és lemondásokat a tőzsdei bevezetési szabályokhoz, nyilvános ajánlattételekhez stb. kapcsolódóan.
Nagy-Britannia
A Kincstár Pénzügyi Támogatási Programja (Treasury Financial Support Programme): Tőkeinjekció 50 milliárd angol font értékben a bankképes intézményeknek, melyből 37 milliárdot már kiosztottak (RBS 20 milliárd, HBOS/Lloyds 17 milliárd). Az igénybevétel feltételei: törzsrészvények és elsőbbségi részvények legyenek az átadott papírok. Az elsőbbségi részvények 12%-ot fizetnek, és nem lehet őket visszaváltani 5 évig. Továbbá nem lehet más papírokra osztalékot fizetni addig, amíg az elsőbbségi részvényeket nem fizették vissza. A feltételek közt szerepel, hogy a résztvevő intézményeknek fenn kell tartaniuk a hitelezést a 2007-es szinten, támogatást kell biztosítaniuk a jelzáloghitelüket fizetni szándékozó embereknek, nem adhatnak készpénz bonuszt a vezetőségi tagoknak 2008-ban, és a javadalmazást a hosszú távú értékteremtéshez kell kötniük.
A Kincstár új adósságokra vállalt garanciája (New debt guarantee): A résztvevő intézmények által a következő 6 hónapban kibocsátott adósságra vállalt garancia. Beletartoznak a CDs-ek, CPs-ek, fedezetlen kötvények, és egyéb kötelezvények (váltók).
Szeptember 30-án a francia kormány 3 milliárd euró tőkét biztosított a Dexia banknak. Október 7-én a francia kormány megszervezte a Banques Populaires és a Caisse d’Epargne összeolvadását. A miniszterelnök 100%-os garanciát ajánlott a betétekre és kijelentette, hogy a francia állam nem engedi meg, hogy bármelyik francia bank fizetésképtelenné váljon. Október 17-én 320 milliárd eurós garanciát adott a banki adósságokra (beleértve a bankközi kölcsönzést) a kormány, melyek 2009 vége előtt vannak kibocsátva, és esedékességük 5 év vagy kevesebb. 40 milliárd eurós alap került továbbá létrehozásra, hogy bevásároljanak a legnagyobb francia bankok papírjaiból. Október 21-én a francia kormány 10.5 milliárd eurós tőkeinjekciót nyújtott a legnagyobb francia bankoknak, így a BNP-nek, a Credit Ag-nak, SocGen-nek, Credit Mutuel-nek, Caisse d’Epargne-nek, Banque Populaire-nek. Kölcsönként van strukturálva, nincsenek irányítási vagy osztalék-korlátozások. Franciaország 70 ezer euróig biztosít garanciát a betétekre, ez a garancia 20 ezer euróról lett felemelve.
Olaszország
Október 9-én az olasz kormány bejelentette, hogy garantálni fogja a betéteket további 103 ezer euróig még az FITD garancián túlmenően. Egy 20 milliárd eurós alap lesz felállítva, hogy támogassák a bajba jutott bankokat. Az olasz kormány lehet, hogy belép a bankok tőkéjébe elsőbbségi részvények formájában. Október 13-án az olasz parlament elfogadta a vészhelyzeti csomagot, hogy biztosítsa a betéteket, és stabilizálja a pénzügyi rendszert. Nem említettek konkrét összeget, de azt mondták, hogy a kormány annyi forrást fog rászánni, amennyi csak szükséges.
Svájc
A Swiss National Bank felállított egy programot, mely a bajba jutott bankoknak nyújt segítséget, megengedve a svájci bankoknak, hogy átalakítsák a nem likvid kockázatos vagyonukat. Az SNB által adott hitel nyolc évre történik. Svájc szintén irányította, felügyelte a Credit Suisse 10 milliárd svájci frankos, és a UBS 6 milliárd eurós tőkeemelését. A betétekre vonatkozó garanciát eddig nem emelték meg.
Hollandia
Hollandia a betétekre 100 ezer euróig vállal garanciát, mely 30 ezer euróról lett felemelve. Október 3-án államosították az ABN-t és a Fortis bank és biztosítás üzletágát. Október 9-én a De Nederlandsche Bank speciális kölcsönt biztosított az egyes pénzügyi intézményeknek megfelelő fedezet ellenében, olyan hosszú időre, amennyire csak szükséges. Nem került felállításra előzetesen speciális alap, ugyanakkor 20 milliárd euró elkülönítésre került, mely azonnal hozzáférhető. Október 19-én 10 milliárd eurós tőkeinjekciót juttattak az ING csoportnak. Október 28-án jelentette az Aegon biztosítótársaság, hogy a holland kormány értékpapír vásárlás útján 3 milliárd eurós állami tőkeinjekcióban részesíti a vállalatot, ezzel javítva annak pénzügyi pozícióit
Belgium, Luxemburg
Szeptember 30-án 6. 4 milliárd eurós összeggel megmentette a Dexia bankot a belga, a luxemburgi és a francia kormány. Október 3-án a belga és a luxemburgi kormány támogatást nyújt a BNP Paribas akvizíciójához, melynek során 14.5 milliárd euróért megszerezte a 75%-át a Fortis Bank Belgiumnak, 100%-át Fortis Belgian Insurance Operations-nak és 67%-át a Fortis Bank Luxembourg-nak. Belgium még nem növelte a betétekre adott garanciát.
Svédország
Senior Debt Guarantee: A teljes méretét tekintve 1.5 trillió svéd korona. A lefedezett eszközökbe tartozik minden típusú elsőhelyi tartozás (senior dept), melynek lejárata minimum 3 hónap, maximum 5 év. A garancia a teljes időtartamra vonatkozik. A garancia 2009. április 30-ig tart (lehetséges a kiterjesztése 2009. december 31.-ig). Ennek díja a mai szint és a normális kibocsátási szint közötti átlag-díj.
- tőkeinjekció
- eszközfinanszírozás
- hitelgarancia
- kamatvágás
- szélesebb fedezeti szabályok
- szűkebb diszkont rés
- fedezeti swap
- fx swap
- mark-to-market ügyletek felfüggesztése
- osztalék felfüggesztés
- fizetési korlát meghatározása
Ez a legegyszerűbb mód arra, hogy a bankok problémái megoldódjanak, ugyanakkor az adófizetők pénzét ezzel teszi az állam leginkább kockára. A részvények a kifizetési hiearchia legalján vannak, amit a tőke garantálni tud, vagyis az adófizetők néznek szemben a legnagyobb potenciális veszteséggel. Bár amint az állam beszáll a bankban, vélhetően irányítást szerez felette, és ezáltal felelős lesz a bank adóságaiért. Ebből kifolyólag a kormánynak számolnia kell bizonyos szabályokkal, a hitelekkel kapcsolatban, amely rontja az államháztartási mérleget.
Eszközfinanszírozásnál a kormányzat, vagy egy speciális cég átveszi az eszközöket a banktól és kezeli őket, jellemzően hibás vagy lejárati termékeket (hiteleket). Az eszköz finanszírozás javítja a tőkearányt, de kevésbé, mint a tőke injekció.
Hitelgaranciánál az állam biztosítékot vállal a hitelezőnek, arra, hogy kompenzálja esetleges veszteségektől, a ki nem fizetett hitellel kapcsolatban. Ha a garancia lehívásra kerül, akkor a kormány kifizeti az összeget a banknak és átvállalja a tartozást. Ezért a garanciakérő díjat fizet. A kormányoknak érdekük, ennek a bevezetése, hogy újrainduljon a bankközi hitelezés (növekszik a bizalom).
A kockázati pajzs hasonló a teljes visszatérítésű swaphoz, vagyis a kormány teljes felelőséget vállal az eszközök teljes gazdasági kockázatára.
A kamatvágás alacsonyabb refinanszírozási költségeket jelent a bankoknak, és ez a leggyorsabb lehetőség. Viszont nem csökkenti a kockázatokat, és nem célzottan működik.
A központi bank akkor nyúl ehhez a szabályozáshoz, ha a bankközi hitelezés összeomlik. Ilyenkor nagyon kemény szabályozásokat kell használnia központi bankoknak, különösen a repo-val kapcsolatban.
Ez a szándék akkor működik, ha központi banknak van elképzelése, hogyan fog kinézni a pénz keresleti görbéje a bankszektorban. Ha a kereslet gyorsan változik, akkor nem tartható fent sokáig ez a módszer.
A probléma ezzel, hogy a bankoknak nem tudnak megszabadulni a kockázatos eszközeiktől, emiatt gyorsabban veszíthetnek az értékükből. További negatív hatása abban áll, hogy egy esetleges felfüggesztés után a még nagyobb eladási nyomás alakul ki a piacokon.
Shortolás megtiltása
Több kormány, és még néhány kormány bevezette, illetve kívánja bevezetni a shortolás (esésre játszás) tiltását. Egyelőre nem mérhető, hogy milyen hatást vált ki ez az intézkedés.
Közvetlen hitelezés
|
Válságkalauz főoldal | Állampolgároknak | Vállalkozásoknak | Gazdasági válság | |




